Teljes szolgáltatást kap, aki a Moszkva téren lakik, én például csak évente néhányszor megyek messzebbre, mint a Mammut, de általában akkor is megbánom, nincsen máshol sem semmi, csak ez a rohadalom, abban viszont ez a tér nyújtja a maximumot, tökéletesen felesleges utazgatni, vagy menni, elvégre az ember nem menésre született.

Annyira hibátlan a helyi választék, hogy gyakran a bevásárló központig sem kell elbattyogni, mert már a sarkon szembejön velem az árú, amiért indultam.

Két nagy teljesítményű mozgóárus működik a körzetben, egy srác és egy középkorú asszony, akik folyamatosan változó készlettel sétálgatnak, napszaktól, illetve évszaktól függően.

Szegényes fantáziára vall, ha a hallottak alapján valaki csupán lemerült, de fóliázott gombelemekre és késkészletekre gondol, mert a helyzet ennél sokkal izgalmasabb.

Legutóbb például az utazótáskában egy komplett Louis Vuitton kollekció volt, amit kérésemre készségesen kipakolt az eladó a Kétlyukú Borozó korlátjára, én pedig azonnal elkezdtem fejben forgatni: háttérben a lekoszolódott Retek utca, melletünk a lépcső, amin már vagy húsz perce próbál feljönni egy nedves tekintető férfi, de minduntalan visszacsúszik, én pedig ott állok a Louis Vuitton kollekció előtt, és hallgatom, hogy a pénztárcát semmiképpen sem adhatom háromezer forintnál olcsóbban.

Rákérdeztem az utazótáskára is, az tízezerbe került, mondtam a hölgynek, hogy sajnálom, de előző nap az 56-os megállójában már vettem egy Issey Miyake bőröndöt hatezerért, és pillanatnyilag nem maradt több pénzem.

Nem sértődött meg egyáltalán, tudja, hogy furcsa vagyok, de látásból elég jól ismer, és még mindig bizakodik az üzletben.

Azonban tegnap teljesen lenyűgözött még engem is a kollégája, amikor megjelent egy közepes méretű dobozzal és sejtelmesen mosolygott. Az látszott rajta, hogy most elkapott, én pedig készségesen követtem az egyik kirakathoz, hogy megtudjam, mivel próbálkozik éppen.

Komolyan beszartam.

A dobozban színházbérletek voltak, néhány opera- és nyári fesztivál belépő.

Meg pár eredeti angórazokni, de az csak úgy oldalt, mintegy maradványként az előző napról.

Nem kérdeztem meg, honnan szerezte, de most már kicsit bánom, mert lehet, hogy valahol ereszt a magyar kulturális forradalom.